2014. május 29., csütörtök

Bertha Kiállítás

Ez a bejegyzés ismét egy programajánló, mely azonban nem véletlenül maradt ki az előzőből. 

Június 28-án nyílik Bertha Zoltán festőművész kiállítása az Újbástya Rendezvénycentrumban. A festőművész pataki tanár volt, Sárospatakon lakott és alkotott, művei jellegzetesen patakiak. 
A festőművészt nem egyszer megihlették a környék szépségei - hol pataki háztetőket, hol a téli Bodrog-partot, hol a Megyer-hegy völgyeit látjuk a képeken. A festő életművének különlegességét azonban absztrakciós képessége adta. Mély gondolatokat, problémákat, mindennapi töprengéseket, etikai kérdéseket mutatott be az esztétika nyelvén, felhasználva a magyar népi, ősi, általános vagy akár természetfeletti szimbólumrendszert.  
A Bertha-család a Kossuth utca 25-ben élt, mely korábban a Kollégium Nyomdája volt, majd Kossuth Lajos tanára, a híres Kövy professzor lakott a házban, de éltek itt Ablonczyak is egy időben. Most a szintén pataki gyökereiről híres Harsányi-családé a ház, akik komoly rekonstrukciók után, hamarosan rendezvényházat és látványpincét nyitnak a híres épületben. Az épületben látható lesz majd a festőművész pár festménye is, hiszen ezen ház méteres falai között alkotott a művész. 


Az életművet bemutató kiállítás július 31-ig lesz megtekinthető.


2014. május 26., hétfő

Programajánló


Aki még nem tudja hol töltse a nyaralását, annak javasolnék pár programot Sárospatakon. Egy-egy élmény mindig emlékezetesebbé teszi a nyaralást, így érdemes valami esemény köré szervezni a programokat. A teljes pataki eseménynaptár itt tekinthető meg, de akkor a teljesség igénye nélkül kiemelnék pár nagyobb rendezvényt.


1. Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep - június 6-9.
A minden évben megrendezésre kerülő ünnepség megidézi Szent Erzsébet korát, életét és szellemiségét. A rendezvény Erzsébet korába, a XIII. századba igyekszik bepillantást adni a hagyományos, kosztümös felvonulás és történelmi játék keretében. A vidám hangulatú vásári forgatagban az érdeklődők szórakoztatásáról többek között vásári kikiáltók, zenészek, táncosok, különféle mutatványosok, gyalogos és lovas harci bemutatók és még sokan mások gondoskodnak. 
http://m.cdn.blog.hu/it/itthoneszakmagyarorszagon/image/2014/Szent%20Erzsebet%20202x135-page-001.jpg

2. Ostromhétvége - július 19-20.
Szintén visszatérő program Sárospatakon, a XVII. századi katonai életet bemutató, a Rákócziak korát megidéző hadászati program és várostrom a sárospataki Rákóczi-várban. A pontos program még nem elérhető, de gondolom hamarosan közzéteszik.





3. Bodrog Néptáncegyüttes Jubileum és Borpatak Borfesztivál - július 25-26.
Erre a hétvégére két program is esik. 60 éve működik Sárospatakon magas színvonalon a Bodrog Néptáncegyüttes, mely ezen a hétvégén tartja jubileumát. Ennek keretében, július 26-án lesz látható gálaműsoruk, melyre a táncegyüttes már nagy erőkkel készül.
A másik program ami erre a hétvégére jut egy új kezdeményezés Borpatak néven. Mint korábban már esett szó itt e blog hasábjain, ez egy hiánypótló rendezvény, hiszen Sárospatakon eddig nem volt borfesztivál. Nagy kíváncsisággal várjuk ezt az eseményt is.

4. Zemplén Fesztivál - augusztus 8-17.
Ezt a rendezvényt nem kell senkinek bemutatni, hisz erre a tíz hétre az egész környék felpezsdül, és mindenhol magas színvonalú kulturális programok várják a vendégeket. Jazz, képzőművészet, komolyzene, irodalom - hol intim hangulatban, hol monumentálisan. Patakon is egyszerre több helyszínen zajlanak majd az események a Rákóczi Várban, a Makovecz téren, a Művelődés Házában, a Grill Gödörben és a most nyíló Cuvée Rendezvényházban. Érdemes felkeresni a Fesztivál honlapját, hogy ott válogassunk a jobbnál jobb programok között. 

2014. május 24., szombat

Pataki Diák szobra

Mint arról több korábbi bejegyzésben is szó esett, Sárospatak főtere megújult az utóbbi évben. A Makovecz Imre térre keresztelt főtéren újabb látványelem jelent meg az elmúlt napokban - elhelyezték a "Pataki Diák" szobrát. Az életnagyságú bronz szobor azt a szellemiséget ábrázolja, mely a diákváros életét évszázadokon keresztül meghatározta. A szobor megalkotására Borsi Miklós szobrászművészt kérték fel, aki évtizedekig élt, tanított, alkotott Patakon. A művész készített egy mintát a régi Pataki Diákról és a modern Pataki Diákról, melyek közül a városlakók szavazták meg, hogy melyik kerüljön a térre. A város a régi diákot megmintázó szobrot választotta, mely egyben tisztelgés a pataki öregdiákoknak is, akik Sárospatak nevét tovább öregbítették.Az ünnepélyes átadás várhatóan június utolsó hétvégéjén, a Pataki Öreg Diák Találkozón lesz.

2014. május 7., szerda

Madárfütty az éjszakában







 Aki májusban kilátogat a Zemplén erdeibe éjszaka, annak különleges élményben lehet része.

Pár éve, nagy társasággal voltunk megyer-hegyi tanyánkon, és hajnalig folytak a kártyacsaták. Már kellemes volt az idő éjszaka is, így nyitva voltak az ablakok. Még a benti nagy hangzavarban is feltűnt, hogy kintről az éjszaka közepén madár csiripelés hallatszik be. Először bagolyra tippeltünk, de ez a madár inkább énekelt, mint huhogott. A további találgatások után, aztán a Rómeó és Júlia jutott eszünkbe: 

"Hát már szaladsz? Még oly soká virrad meg. A fülemüle volt, nem a pacsirta"

Majd a szép ének:
Erdő mélyén, esti csendben, hallod a csalogány....
és egyre gyanúsabbá vált, hogy csalogányt, más néven fülemülét hallunk. 

Otthon aztán persze rácuppantunk az internetre, és azt találtuk, hogy a csalogány áprilisban érkezik a Kárpát-medencébe, és kb. szeptemberig marad. Magyarországon leginkább az észak-keleti területekre jellemző. Májusi éjszakákon a hím udvarló énekét hallhatjuk, ami azért is különleges, mert gégéje négy hangot képes egyidejűleg kiadni, zeneileg tökéletes akkordokat is képes kiénekelni. 
A mennyország ábrázolásokon a fülemüle, az örök boldogság utáni vágy megtestesítője. Éjjeli éneke miatt a szerelem és a vágy jelképének is tartják.

A napokban megint olyan szerencse ért, hogy ebben a különleges élményben lehetett részem. Amikor áll kinn az ember a sötétben, a "semmi közepén", és gyönyörű madárdalt hallgat.... Úgyhogy akinek még üresek a májusi hétvégéi, az látogasson ki egy éjszakai túrára Sárospatak környékén és élvezze az éneket. Persze lehet, hogy tévedünk, és amit hallunk az mégsem csalogány, de ha igazunk van, akkor valami ilyesmit fogunk hallani: