2014. június 4., szerda

Szívmelengetés

Vannak pillanatok, amikor értelmet nyer valami. Valami, amivel foglalkozunk, amibe időt fektetünk. Amit szívesen csinálunk, és tudjuk, hogy értéket is teremt, de nem simogatja érte senki a buksinkat napi szinten, hogy "csak így tovább". Nekem most egy ilyen pillanat jutott osztályrészül, amikor levelet kaptam egyik olvasómtól. Hálás vagyok érte, ismét csak köszönöm.

Az olvasó ugyan nem sárospataki, de több évet élt Sárospatakon, szeretett itt élni, és most olvasva a blogomat, megfogalmazódott benne, hogy mit is kapott ettől a várostól. Minthogy magam sosem éltem Patakon, így csak a külső (na jó, félig belső) szemlélő szemével tudok írni. Általában a kulturális, természeti, néprajzi, történelmi értékekre bemutatására illetve a jelen és jövő kapcsolatának boncolgatására tudok leginkább szorítkozni. Élmények, hangulatok, képek.
Ami viszont a kapott levélből sugárzik, az olyan érzelem, amit csak az tapasztalhat meg, aki itt élve átélt valamit a város igazi atmoszférájából. Ezért is döntöttem úgy, hogy közkinccsé teszem a levél vonatkozó részeit. Remélem minél többen olvassák majd. Akik itt élnek, azok azért, hogy talán a jelenben is értékelni tudják a helyet ahol élnek, aki pedig nem helybéli, az pedig azért hogy meglássa Sárospatak belső csodáját.


"Budapesten nőttem fel, érettségiztem, még egyetemre is kezdtem járni. Azonban évek óta foglalkoztatott a tudat, miszerint én teológiát szeretnék tanulni. Aztán valahogy elkerültem Patakra. 
(...)


És ahogy oda kerültem, egyszerre kinyílt a világ. Egyszerre fontos lettem embereknek, sikeres lettem abban, amit tanultam, ahogy csináltam és előadtam magam. Tetszett embereknek mindaz, ami én voltam. 
A másik fele is hasonlóan fontos. Remélem, itt szabad arról beszélni, mit jelent egy ember életében "az Isten". Én azt a bizonyos "valamit" ott ismerhettem meg, 

És azt hiszem, ez a kettő segített ahhoz, hogy későbbi életem meghatározó alapja kialakuljon. Teljes értékű, racionális, de mégsem földhözragadt ember lettem. Megtaláltam feleségem, életem, és ha Pataktól most távol élünk, sokszor gondolunk haza. 

Azt hiszem, hogy aki ott megtalálja önmagát, az az életet találja meg. A szerény lehetőségek, az annál sokkal többet jelentő természet jelenléte, a házak falain emléket állító táblák... mind lehetőség arra, hogy az életkor / egyéb feszültségek / megpróbáltatások idején is erőt adjanak a továbbhoz. 
(...)

Csak egy baj van ezzel: akkor vesszük észre, mennyire fontos volt vagy mit jelentett számunkra, amikor már nem vagyunk ott. Évek múlva lehet csak objektíven beszélni Patakról, ha szépít az idő, ha nem. De általában nem kell szépítenie."